Hímzés

himzes korai 05A XIX. század közepén kizárólag fehér pamukkal lyukmintát varrtak (hímeztek), amelyet singlölésnek neveztek. A motívumok eleinte teljesen megegyeztek Szeidler Ferenc előnyondájának ütőfáival. Az indiai és a görög palmetta, majd a barokk naturalisztikus növénykultusza, a szőlő és borostyán, valamint a rózsa fedezhetők fel a kalocsai motívumokban. A kalocsaiak színesen gazdag képzeletvilága nevezte el az indiai palmettát harcsásnak, a görög palmettát pedig szívesnek.

A fehér singlölés kezdeti időszakának motívumai a kis- és nagyszőlőfejes, harcsás, szílvamagos, szárnyasrúzsás, vízfolásos, szíves, nyócas, gyűszűbekötésës-csilag, körtés, rozmaringos, napfordulórúzsás, pávafarkos, kërësztës-fenék, Es-bötüs, kis- és nagykatykaringós, Ě-bötüs, gyűszűlikas rúzsás. Az előminták drága üttetése miatt az ügyesebb asszonyok megpróbálták lemásolni a motívumokat. Belőlük lettek az első íróasszonyok. Az első évek másolása után, újításaikkal alakították ki sajátos népművészetüket, újabb motívumaikat: kerekrúzsás, hosszúrúzsás, nagy szíves sor, rozmaringos sor, hosszú sorlik, kerek sorlik, nagy rózsás sor, szívamagos sor, vízfolyásos szödörinda, gyűszűlikas koszorú, kártyás koszorú csillagos likkal, kétfelé szőlőfejes, tojásos, szőlőfejes, bekötött likas, szíves tetejű, ötvenlikas, tetéjösrúzsás, hereleveles, csigás.
A XIX. század utolsó harmadában jelentek meg a virágmotívumok, az indák és a levelek. Ennek a korszaknak a fekete, a vörös és a kék volt a jellemző színe. Egy új technika, a töltöttvarrás terjedésével új motívomok alakultak ki, melyek folyamatosan bővültek újabbnál-újabb ornamentikákkal. A fehérhímzés időszakában is volt már néhány virág. Ezen korszak jellegzetes motívuma a pülés rúzsa, a tulipánt, a búza, a cserösznye és a liliom tőbbféle változata. Az 1890-es évektől egyre jobban szaporodott a motívumok száma: tüskésrúzsa, szömődökös rúzsa, búzás csukor, tornyos rúzsa, macskatalpas, patkós rúzsa, epörgyés pülés rúzsa, buzavirág, tüzesliliom, szívrúzsa, istenkefa és a gyöngyvirág. Számtalan motívum neve ismeretlen, de a legvalószínűbb az, hogy nevük sem volt. Az ornamenseket általában sorokba rendezve varrták a ruhákra, mely „vízfolyásos” soroknak külön nevet is adtak: nyócas puc, vízfolyásos koszorú, rozmaringos, cserösznyés, kerekszíves rózsakoszorú, majorannás és tulipános koszorú, katykaringos sor. A növényi ornamentikák mellett gyakran hímeztek szívet, patkót és madarat: pacsirta, rigó, bibic, galamb, gólya, kakas, tyúk és páva.
A XX. század elején a bordó, a sárga és a zöld fonal bevonásával folytatódott a kiszínesedés, szaporodott a motívumok száma, megnőtt a töltött varrás aránya. Az 1930-as évekre teljesedett ki ez a folyamat – közel harminc szín alkalmazásával -, melyet az író- és pingálóasszonyok fantáziája, valamint a parasztasszonyok igényei alakítottak és határoztak meg. A motívumok száma sok százra növekedett, melyeknek nagyobb részét a környezetükben tenyésző növényekről neveztek el: kékkonkó (búzavirág), búzakalász, csillagvirág, bodzavirág, piripara (székfű), sarkantyucska, ibolya, utiszekfű, bógáncskóró, tányérrúzsa (napraforgó), lenvirág, georgina, orgona, kenyérbélű virág, mályva, nefelejcs, szarkaláb, bazsarúzsa, vízitündér (tavirózsa), folyókavirág, csillagvirág, ribamájva, böléndök, vizitök, szarkaláb, piroskonkó, szívvirág (vadrúzsa), tökvirág, babvirág, kukacvirág, szökfű, tulipán, szőlőfej, szőlőbajusz, liliom, rozmaring, gyöngyvirág, búzamogyoró, kisbigyó (kis bogyó), tüskösrózsa (szamárkóró), ördögszöm, árvácska, rúzsa, rúzsabimbó. A kalocsai parasztasszonyok kimeríthetetlen fantáziáját bizonyítják a fantázianevek: pillevirág, százszorszép, istenkepapucsa, vénasszonyvirág, bánatvirág, csöngetővirág, tátogató, szamárköröm, hervadozóvirág, napforduló, hajnalka, szégyönvirág, macskaköröm, csörmölye, dülővirág, szélcsöndvirág, picösvirág, fordítottlilijom, csigavirág, csillagvirág, kikapósvirág, kolompvirág, szömérmesliliom, tyukszömvirág, kákavirág, papuluska, iglicevirág, méhecskeölelő, kígyóhajma, mézesmérges, hínárbimbó.
A sok száz új motívum között jelent meg egy hungarikum is, a Kalocsai Sárköz jellegzetes fűszernövénye, a paprika.
A XIX. század végén, a hímzésben kialakult színes motívumok színe a fekete, a sütétkék és a vérpiros volt. A XX. század elején a színek száma és a motívumok színezése lassú, de mértékletes emelkedést mutatott. A pamukok között új színek jelentek meg, így a hupikék, régi világoskék, duflavörös (cinóbervörös), sárga, tüsökszín, püspökszín és humokződ. Mindegyiknek a legsötétebb árnyalatával hímeztek. A sötét színek gyászos külsőbe öltöztették a ruhákat viselőket. Jelentős változás következett be az 1930-as évek elején, amikor robbanásszerűen, közel harminc féle színnel varrták ki a számban jelentősen meggyarapodott hímzésmotívumokat. A cifrapamukos- és a szomorúpamukos hímzés színei a sütétződ, világosződ, füződ, világos füződ, kislibasárga, tüzessárga, citromsárga vagy melegsárga, halványrúzsaszín, középrúzsaszín, sütétrúzsaszín vagy csertőipiros, paprikapiros, bordó, nefelejcskék, buzakék vagy konkókék, olajkék (jégkék), permetkék, hamvaslila, sütétlila (permanentibolya), sütétlila (mangánibolya), orgonalila, püspöklila, középlila, világoslángszín, középlángszín, sütétlángszín vagy baracksárga, koromfekete, fehér.
Az 1930-as években kiszínesedő hímzések színei között jelent meg először a fűszerpaprikáról elnevezett vörös, a paprikapiros. Lehet, hogy kissé későn jelentkezett a színek között a paprikáról elnevezett vörös, de jelentőségét és különleges helyzetét mutatja, hogy a cifrapamukos hímzés legjelentősebb színe és egyetlen vörös színe lett. Nem előzmények nélküli azonban az elnevezés, hiszen a kelmenevekben már korábban is előfordult. Legszebb színeknek tartották a következőket: tulipiros, csertőipiros, kislibazöld, kislibasárga, teszszínű, hupikék, vadgalambkék, pörkőtbarna, lángszín, orgonapiros, paprikapiros, szégyönpiros, mönyasszonypiros, irigysárga, égszínkék, fecskenyakvörös, répapiros, borszín, püspöklila, kénsárga, bársonkék, gálickék.
A korábban is ismert és kedvelt nyolc féle vörös szín közül mégiscsak a paprikapirost választották a cifrapamukos hímzés lelkének, ami nem lehet véletlen. A cifrapamukos hímzés kialakulásának az időszakában már több évtizede Kalocsa volt a paprikakereskedelem központja. Az egyre jelentősebbé váló idegenforgalmat jól megszervezett alapokra helyezték, melyben a népművészet mellett a paprika foglalta el a második jelentős pillért. Mindezek után nem lehet kérdéses, hogy jótékonyan hatott a paprika nevének és színének beemelése a világkörüli hódító útjára indoló kalocsai népművészet legújabb stílusába.
E tudományosnak tűnő magyarázat után egy másik lehetőséget sem vethetünk el. Amint fentebb láthattuk, a kalocsai parasztasszonyoknak kifinomultan és egyedien szép volt a névadása. A hivatalos neveket a saját környezetükből vett, mindenki számára közérthető nevekkel helyettesítették. Kérdéses lehet e számunkra, hogy a vörös legszebb árnyalatát ne a paprikáról nevezzék el? Hiszen a legszebb vörös színe a paprikának van. Annak a fűszernek, amely táplálkozásán keresztül bearanyozta a kalocsaiak mindennapjait, különlegessé tette ünnepnapjait.